Tudjuk jól, hogy a Netflix sorozatai közt jobbnál jobb alkotásokat találunk. De mi a helyzet a cég által finanszírozott játékfilmekkel? Az Upgrade c. film lenne az új Annihilation?
A Netflixnek sokáig nem igazán jött össze az, ami a saját gyártású sorozataikkal: Egyszerűen nem tudtak minőségi filmmel előrukkolni az előfizetőknek. Aztán idén dobbantottak az Annihilationnel, ami nemzetközi forgalmazó nélkül maradt, miután a Paramount rútul kiszállt mögüle és megszületett az első Netflix logóval ellátott kritikailag is pozitív visszhangot kapó egész estés alkotás. Alig telt el fél év és ismét bonthatjuk a pezsgőt.
Sokan vezetnek listát, néha egyszerre többet is. Nálam szinte mindegyikben kivétel nélkül a filmek vannak középpontban és ritkán fordul elő, hogy több listámra is felkerüljön ugyanaz. Az Upgrade-nek (most komolyan kérdezem a magyar fordítóktól: ÚJRAINDÍTÁS?!) ez többszörösen sikerült.
Először is megállja a helyét egyszerre három kategóriában is, de mielőtt jobban belemélyednénk, beszéljünk kcsit a történetről is. A nem túl távoli jövőben járunk, ahol főhösünk Grey (mennyire király név ez!) kutyáját feleségét a szeme láttára gyilkolják meg és a rendőrség természetesen nem bukkan az ismeretetlen tettesek nyomára. Mielőtt a gyakorlott kétkedők joggal kezdenének sóhajtozni, van egy másik fordulat is: Grey nyaktól lefelé lebénulva élete végéig tolókocsiba kényszerül. Az egykori autószerelő magatehetetlenségétől szenvedve végső elhatározásra jut: öngyilkosságot kísérel meg. A sikertelen akciót követően ajánlják fel számára a megváltást, egy Stem nevű csodachipet, ami implantátumként képes őt újra lábra állítani. Stem azonban sokkal több, mint egy egyszerű motorikus képességjavító kütyü. Egy kivételes mesterséges intelligencia és Grey-t segítve, vészhelyzetben átvéve a teljes irányítást a teste felett viszi őt és a nézőt egyre közelebb a feleség gyilkosaihoz és a megoldáshoz.
A történet sablonos indulása és a mellékszereplők gyatra bemutatása, jellegtelenségük az egyetlen negatívumok, amiket fel tudok sorolni. Kvázi a főszereplőt játszó Tom Hardy hasonmás, Logan Marshall-Green mellett mindenki asszisztál csupán, vagy segítik a hőst vagy az útjában állnak – vagy segítik, majd meghalnak - más funkciójuk szinte nincs is. Grey karaktere valamelyest összetettebb. Nem egy hús-vér terminátor, végig hadakozik a tettei, vagyis a Stem által végrehajtott morálisan erőteljesen megkérdőjelezhető, brutális tettek és a saját bosszúvágya között. Marschall-Green idáig kisebb szerepeket kapott, de 2018 talán az ő éve lehet a korrekt alakítás után. A drámai arcjátékának és robotikus testmozgásának kontrasztja egyszerre komikus, ugyanakkor megdöbbentő; mintha két személyiség, az egymással szimbiózisban lévő és nem rivalizáló Jekyll és Hyde lenne egy testben.
És akkor vissza a kategóriához: Az Upgrade egy akció - sci-fi, nagyon durva gore látványelemekkel, így horrorként is simán megállja a helyét. Arcok szakadnak ketté, fejek robbannak le, igazi művér parádé! Ezt a házasítást az ausztrál Leigh Whannel író-rendezőnek köszönhetjük, aki korábban Insidious és Fűrész filmek forgatókönyveivel bizonyította, hogy a horror igenis az ő asztala.
Másik óriási pozitívum az operatőri munka, ami olykor tökéletes összhangban van a Stem által irányított Grey mozgásával igazi akciófilmes hatást keltve. Végül, de nem utolsó sorban kiemelném a zeneszerző Jed Palmer elektronikus dallamait, amelyek teremtik meg igazán a sci-fi atmoszférát majdnem hibátlan kompozícióvá varázsolva azt az Upgrade-et, ami mindösszesen 5 millió dollárból készült. Összehasonlításként a legutóbbi Bosszúállók becsült büdzséje 320 millió volt.
Az Upgrade nem az a tipikus nagycsaládos szombat esti popcorn mozi, viszont garantált, minőségi szórakozás minden erős gyomrú embernek, egyetlen lényegi kérdéssel a háttérben: Ki is irányít valójában?
Írta: Giczei Zsolt
