Huszárik Zoltán több, mint filmrendező, vagy szimpla rajz- és festőművész. Ő a lélek alapos ismerője és mágusa, erről szól az Elégia c. kiállítás is.
Elégia | Huszárik Zoltán rajzai - Impresszió
Már a kiállítóterem ajtajához érve ismerős zajok ütik meg a fülem. Néhány húr-pendülés, izgatott női kacajok és persze Latinovits Zoltán mély, dörmögő hangja. Ha eddig nem tudatosult volna bennem, mire is váltottam jegyet, most teljesen nyilvánvalóvá válik, és egy pillanat alatt összeáll emlékeimből az a nagyon sajátos hangulatú világ ahová Huszárik Zoltán filmrendező anno elkalauzolt. Avatatlanként persze inkább csak egy már előre izgalmas és titokzatos érzés foghatott volna el a küszöbön állva. Az “adjonisten" tehát hatásos és biztató.
– Szindbád halála –
A terem szűkös, zsúfolt; mondhatni nyomasztó - pont olyan, mint Huszárik univerzuma. Nem túl tág a fizikai térben, de együtt rezonál a végtelen lélekkel, annak is inkább borús és melankolikus részeivel.
A kiállítás olyan, mint a rendező montázsokkal teletűzdelt filmnyelve; kusza, de a jó értelemben. Nem is tudom merről induljak és merre haladjak; nincs linearitás, nincs előre kikövezett “egyetlen helyes út”. Először egy bekeretezett skiccet látok, aztán egy nagy vitrinben a mester nyitott bőröndjével találom szembe magam, majd még több rajz és festmény, fotók és egy kihelyezett monitor tárul elém, mindeközben újra és újra felkacag az a bizonyos nő a hangfalakból... Ez Huszárik.
Hiszen a lélek szintjén nincsen sorrend, nincs linearitás, nincs rendezettség; az érzelmek határtalansága, ide-oda cikázó gondolatok és emlékképek, valamint a mindent meghatározó hangulatok dominálnak. Ezt Huszárik tudja és ezért képes az első pillanattól bevonni és “mélyre elásni” a nézőt művészetében. Már a küszöbön állva is!
A kiállítási tárgyak tehát bevillanás szerűen tárulkoznak ki előttem, mintha egy montázst néznék és az terülne el és szóródna szét a kézzel fogható, anyagi térben, ami összhatásában mégis megőrzi ziláltságát és terjengősségét; így válik az egész kiállítás egy lelki világ megtapasztalásává.
Természetesen nem csak a kiállítás szervezőinek munkáját kívánom méltatni; Huszárik skiccei, tusrajzai és festményei egy elképesztő géniusz megnyilvánulását sugallják és rámutatnak a művész sokszínűségére, öröm nézni jobbnál-jobb illusztrációit, és egyedi képzeletvilágának lenyomatát papíron és festővásznon.
Aki teheti, bátran látogassa meg a kiállítást a Műcsarnokban, és ha úgy érezné a kedves olvasó, hogy nem elég beavatott a témába, ne izguljon, a teremben lehetőség nyílik megtekinteni Huszárik kisfilmjeit; így az Elégiát, vagy a Capricciot, illetve életműve, a Szindbád is látható egy nagyobb vászonra kivetítve.
Írta: Süll Kristóf
