Julian Rosefeldt filminstallációja mindent elmond a modern művészetekről, anélkül, hogy bármi újdonságot közölne. Bár jól tudjuk és láthatjuk is kiállításán; újat már lehetetlen mondani, semmi sem eredeti!
Impresszió
Már korábban felkeltette érdeklődésemet a filminstalláció, gondolkoztam azon, hogy a Cirkó moziban vagy a Nemzeti galériában érdemesebb megtekinteni. A döntést egészen július közepéig halogattam, és végül az utóbbi opció mellett döntöttem.
A Frida kiállításra özönlő tömeg közt átverekedve magam eljutok a Manifesto kiállítóterméig. Belépve néhány falra írt idézet, Cate Blanchett ezer arca, valamint az alábbi tábla fogad:
"A jelenkor összes műve hamis."
Miközben ezeket nézegetem, felcsendül egy érdekes, visszhangzó dallam, valami furcsa énekszónak tűnik. Csak később, az installáció zárt, sötét termében értem meg, mi is ez pontosan. De ne szaladjunk ennyire előre!
A kiállítás 12 + 1 kisfilmből áll, melyek egymástól nem túl távol elhelyezett kijelzőkön játszódnak le újra és újra a végtelenségig. Feltűnő, sőt zavaró lehet, hogy a szoba másik végében lévő hangszóró simán "beledumál" az általunk jelenleg nézett filmecske szövegébe. Sokszor pedig épp olyankor kezd üvölteni Blanchett a távolabbi tv-ben, mikor "nálunk" meditatív, csendes zene szól. Eleinte kellemetlen, már csak azért is, mert a szöveg eredeti nyelven van felirat nélkül (a sötétben meg kinek van kedve bogarászni az erre szolgáló kis füzetet?), így nagyon oda kell figyelni az elhangzó mondatokra, ezt pedig nem könnyítik meg a már említett körülmények. De ahogy telik az idő és haladok egyik jelentről a másikra, rájövök, hogy ez a megoldás teljesen tudatos, pontosan kimért és tovább mélyíti az installáció által felvetett gondolatokat.
Az első rövid prológusból megtudom mit jelent és miből áll egy manifesztum, sőt, az ilyesfajta kiáltványok enyhén ironikus bírálatát is megkapom; egy nagyon önreflexív narrációval indít a színésznő.
[ë v. e] főnév -ot, -a (régies, választékos)
Kiáltvány. Napóleon győri manifesztuma; manifesztumot tesz közzé.
A filmnek már csak a lopás maradt
A kiállítás végére érve eljutok a film műfajt reprezentáló általános iskolai tanárnő jelenetéhez, aki a gyerekeknek a dolgozatok kiosztása közben azt tanítja:
Lopjatok bárhonnan, ami inspirál titeket, vagy felkelti az érdeklődéseteket.
Ez a lehetőség maradt a filmnek. Felhasználni a már meglévő műveket; szépirodalmi szövegeket, drámákat, zenéket, képzőművészeti alkotásokat stb. A film tehát nem lehet nem posztmodern, csakis a meglévőből merít, mindezt a tanárnő egy Godard idézettel is alátámasztja, miszerint: “Nem az a fontos, hogy honnan veszel dolgokat, hanem az, hogy hogyan használod fel őket.“
Érdekes meglátás Rosefeldt részéről. Továbbgondolva megemlíthető Walter Benjamin tézise is, miszerint a filmnek az a szakrális aura sem adatik meg, ami régen a képzőművészeti alkotásokat mind körülövezte - ez az “itt és most” érzése - mivel a film eleve sokszorosításra és tömeggyártás céljából készül, régen kópiára (aminek már a neve is beszédes), ma digitális jeleket továbbító külső adathordozókra rögzítik. Eredeti, szakrális vonzerővel rendelkező példánya a filmnek nincs. Tehát a film maga a másolat; tematikáját és egész "lényét" tekintve is.
Poszt-meder
A már említett meder, amibe az összes modern művészeti forma folyóként beletorkollik nem más, mint a poszt-modern. A poszt-modern, amiből a mai ember, és ezáltal a művészete is képtelen kiszakadni, Rosefeldt sem kísérli meg. Műve szinte minden szempontból poszt-modern, többek közt például abban, hogy a Cate Blanchett szájából elhangzó szövegek mind híres gondolkodók összeollózott felvetései, tehát ebből a szempontból nem többek egy meglehetősen frappáns idézőjelnél.
Emellett a prológusban kijelenti: nem akarja befolyásolni, vagy bármire is felszólítani a látogatót. Az ő manifesztuma nem valódi, hisz a poszt-modernhez nem is tartozik ilyesfajta kiáltvány. Tehát nem hirdet új manifesztumot, csak a már meglévőket tálalja esztétikailag gyönyörködtető köntösben. De úgy is mondhatjuk; a poszt-modern manifesztuma egyenlő azzal a sok, már önmagából kifordult, hazug kiáltvánnyal, amiket a leszerepelt avantgárd irányzatok továbbra is hirdetnek. A jelenkor összes műve tehát hamis.
Ajánló - hogyan és hol?
Rendkívül elgondolkodtató, és ezzel együtt magával ragadó alkotás. Minden művészetek iránt kicsit is érdeklődőnek melegen ajánlom. Két dolgot javasolnék; egyrészt habár nem láttam a mozis változatot, azt gondolom, hogy a kisfilmeken szigorúan lineáris módon nem érdemes végigmenni a fentebb már leírt kreatív és frappáns művészi megoldások miatt. Tehát marad a Nemzeti Galéria. Viszont. Érdemes legkésőbb zárás előtt közel 3 órával hamarabb érkezni, mivel a teremőrök könyörtelenül kikapcsolnak minden monitort, akkor is, ha még vannak látogatók a teremben. Sajnos volt szerencsém ezt megtapasztalni.
Írta: Süll Kristóf