Filmekről, árnyaltan.

Frida Kahlo, avagy a véletlen metamorfózisa

2018. július 21. - filmtér

A nagy Frida kiállítás körüli őrületben ne felejtsük el, hogy 2002-ben készült egy zseniális életrajzi film a művésznőről, amit érdemes megtekinteni még a festmények előtt. Vagy után. De előbb-utóbb mindenképp!

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-kep.jpg

Azúrkék ház, vörös ruhák és virágok, fehér gipsz, meg egy arannyal beborított test. Óriási összerakós, millió apró darabból. Ő Frida Kahlo. Pontosabban Julie Taymor Fridája, aki kudarcai és testi fájdalmai ellenére, méltóságát megőrízve ember tudott maradni. A sokszínű festőnő csupán egyik árnyalata kerül széles vászonra, hiszen Frida nem csak egy van.

A játék darabjai egyediek, s ezeket Julie Taymor, amerikai művész 2002-es Frida című filmjében megpróbálja úgy összeilleszteni, hogy mint egy leplet lerántva, teljesen új megvilágításból ismertesse nézőjével a mexikói festőművésznő karakterét. Két óra leforgása alatt egy olyan sűrített életet tár a filmrendező a befogadó elé, mely elsősorban hangulatában adja vissza a kamasz, majd fájdalmaitól szenvedő Frida hétköznapjait. Hatalmas ketrec, melyből nem lehet szabadulni, mert a ketrec rácsai maga az emberi test, annak minden szépségével és rútságával együtt. A szabadulás szinte lehetetlen. De kell-e egyáltalán szabadulnunk belőle?

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-agy.jpg

A Frida alkotás bravúrosan kezeli az emberi test és a testbe zárt egyén vívódásainak kérdéskörét. Egyszerre van jelen a profán és a transzcendes világok harca egy olyan nő életében, aki sohasem tudott megfelelni környezetének, de nem is akart. Persze, Frida Kahlo életére nem huzható rá a hétköznapiság fogalma: ő nem tudott hétköznapi lenni. Egyediségének és liberális viselkedésének köszönhetően sikerült felhívnia magára a figyelmet, ezáltal hangot adott testbe zárt érzéseinek. Julie Taymor filmjében nem a tökéletes, fetisizált testek terében kívánja láttatni azt, amit Frida képviselt. Sokkal inkább a testek karakteressége és hibái kerülnek előtérbe, mint sem azok idillikus megjelenései. De ennek ellenére történik vágyakozás a tökéletesség irányába, melyek elsősorban a hibák "széppé" avanzsálását szolgálják.

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-agy-fest.jpg

Viszonylag egyszerű témára épít a film cselekménye: emlékek és vágyak. Az első képkockák az ágyban fekvő Fridat mutatják, ahogyan a rakodómunkás férfiak egy kisebb teherszállító autó hátsójára pakolják fel, hogy részt vehessen saját önálló kiállításmegnyítóján. Majd a festőművész elfordítja a fejét, és egy vágással megoldva megtörténik a visszaemlékezés. 1922-ig repülünk vissza, Mexikóvárosba, ahol a kamasz Fridat látjuk viszont, ahogyan élvezi diákéveit. Mindemellett megcsillan a férfiak iránti rajongása, valamint két "balesete" is bekerül a cselekmény sorai közé: egyik a buszbaleset, másik a Diego Riveraval történő ismerkedése. Az utóbbi átvitt értelemben minősíthető balesetnek, de vitathatatan, hogy meghatározó esemény volt. A szerelmi románcok megjelenítésekor felszínre törnek azoknak az erőteljes testi és biszexuális vágyaknak az élvezete, melyek a művésznő egész lényét betöltötték.

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-szexi-agy.jpg

Mindezek mellett megjelennek Frida alkotásai, és az a gondolkodásmód, amely munkáinak létrejöttét is jellemezte. Az események előrehaladtával megtörténik a múlt összekapcsolása a jelennel, és montázsszerűen olvad egybe a valóság Frida vizíójával. Látjuk, ahogyan az ágyban ül, majd ahogyan összemosódik a festmények képi világa a realitással, és látjuk, ahogyan kigyullad egy a levegőben mozgó ágy, melyben Frida fekszik. A látomásos képek és racionalitás között nincsenek határok. A test, a ketrec megszűnik létezni.

Annak ellenére, hogy kissé sablonos és sztereotíp megközelítésből indít a film, az előítéleteket sikerül levetkőznie. Az életrajzi műfajnak köszönhetően, az alkotók viszonylag szűk dimenzióban mozoghattak, de ennek ellenére remekül kiaknázták azokat a lehetőségeket, melyeket a bemutatni kívánt alany magával hordozott. A biográfiai adatok mellett bemutatásra kerülnek a festőnő emblematikus képei is, melyek értelmezési lehetőségeket kínálva olvasztják egybe a művészt irányító hétköznapokat. Mintegy párhuzamos univerzumként lehet festményeire tekinteni, hiszen formálják és jellemzik azt a viselkedésformát, melyet Frida is képviselt. A végeredmény pedig egyedi képi világot szül a filmnek. A futószalagon száguldó, realista keretek között mozgó történetmesélés mellett helyet kap a szürrealitás is. Ezek olyan képsorok, melyek eltérnek a narratív képkockák stílusától, és átfedéseket képeznek Frida Kahlo művészeti irányzata és mindennapjai között. Ennek következménye a film kissé eklektikus mivolta, de ez egyáltalán nem gond. Sőt, sokszor izgalmasabbak azok a képek, amelyek festmények vizíóit keverik a valósággal (pl: buszbaleset, baleset utáni operáció, New Yorkban eltöltött idő, hajvágás vagy akár maga a halál pillanata).

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-festo.jpg

A montázsok megjelenése pontosan azt az irányvonalat és vezérelvet követi, melyet a szürrealista alkotók is a szemük előtt tartanak: a valóságnál is valóbb dolgoknak a megalkotása. Ennek köszönhető az, hogy mélyrehatóbban megismerjük Frida személyiségét azokból a részletekből, melyek "másak". Kár, hogy kevés ez a kivitelezési forma, mert ezek által válik sokkal érdekfeszítőbbé a film. A színek használata, és a film zenei világa - Elliot Goldenthal nevét dicséri - szintén arra játszik rá, hogy érzéseket, gondolatokat generáljon nézőjében Fridaról, és nem tekinti elsődleges céljának pontos életrajzi adatok ismertetését a művésznőről. Julie Taymor alkotása számomra olyan, mint egy Kahlo kép reprodukciója, mely a történet mellett, puszta befogadásával is tud hatni.

Akár azt is lehetne mondani, hogy a "másak" képkockái variciók a pop-art kultúra azon ágára, mely fejet hajtva tiszteleg Frida Kahlo teljes élete előtt. Ugyanakkor az 1933-as amerikai fekete-fehér King Kong című film is felbukkan, új megvilágításba helyezve Frida és Diego kapcsolatát. Az erőteljes szexualitás és testi vágyak mellett Frida és Diego közt látványosan kibontakozik egy anya és fia kapcsolat, mely szakralitással bír.

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-szep.jpg

A film teljes egésze enyhe feminista vonallal is operál, annak ellenére, hogy Diego Rivera karaktere az, akinek jelenléte szintén dominál az alkotásban. Talán mindez azért fontos, hogy érezhető legyen a főhősnő kiemelkedése környezetéből. A piedesztálra emelt híres férfi festőt, Diegot állítja szembe a filmrendező, az erős, fájdalmaival küzdő, határozott nő alakjával. A férfi a tökéletlenségben is a szépséget látja, amely képes lebontani azokat a védő bástyákat, melyeket Frida állított személyisége köré, s melynek következménye egy nagyobb zuhanás, ami lelki és fizikai fájdalommal is társul. A fekete szegek, melyeket Kahlo testébe szúrnak, csontig hatolva nyomot hagynak benne.

A Salma Hayek által megformált Frida Kahlo precízen odafigyelt arra, hogy mozgásában maximálisan kölcsönözze a mexikói festőnő habitusát. Bohém lány, aki gyerekkori betegsége ellenére is vidám maradt, majd a balesetben elszenvedteket átvészelve, éltkedvén nem esett csorba. A smink és maszkmestereknek köszönhetően egy olyan arc született, mely kísértetiesen hasonlít a művésznő karakteres arcvonásaira. Készült egy másolat, s ez attól különleges, hogy más, mint az eredeti arc. A filmben ábrázolt Kahloról nem a szenvedés és a szomorúság jelei olvashatóak le, hanem az, hogy éljen az élet, vagyis Viva la vida!

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-szexi-alkohol_1.jpg

A busz, 1929. Hét ember, akik némán egymás mellett ülnek. Egy negyed méterszer félméteres felületen foglal helyet két középkorú férfi, melyek egyike munkás, egy térdeplő kisgyerek, egy fiatal hölgy, egy szoptató anya eltakart gyermekével, valamint egy másik, fehér alapú halványrózsaszín virágokkal díszített ruhába öltözött nő, akinek abrázata kísértetiesen hasonlít Frida Kahlo arcvonásaihoz.

frida-kahlo-festmeny-film-salma-hayek-ir.jpg

Majd 2002-ben Julie Taymor ütközteti az említett buszt filmjében. Ütközés és csapódás a falnak. Milliónyi apró szilánkra törnek az üvegek, a kosárban levő gyümölcsök a busz padlójára zuhannak és szétgurulnak. Mindent belep az aranypor és egy utas kezéből kirepül egy azúrkék színű madár. A kamera minden mást kizár, és nem marad más hátra csak egy nő, aki kísértetiesen hasonlít Frida Kahlora. Egy test a padlóba fúrodva, melyet beborít a vörösen izzó vér. Némán fekszik a kitekeredett test, és lassan mindent betemet a levegőben gomolygó aranyfelhő, takarva a hibát és a brutalitást. Burkolva mindent, ami rút, mert ő Frida.

Írta: Darvay Botond

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmter.blog.hu/api/trackback/id/tr9414127483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.