Filmekről, árnyaltan.

A német kultuszfilm kortárs élőzenével

2018. július 05. - filmtér

A sokak által ma is ismert és kedvelt Dr. Caligari-t a VEN zenekar újraértelmezte és sajátos dallamaival aktualizálta. Ezt az előadást lehetett megtekinteni Valyo kikötő színpadán, július elején.

caligari-dr-film-nemet-valyo-kikoto-ven-zenekar1.jpg

Impresszió

Izgatottan foglalok helyet a Valyo kikötő egyik padján. Látom készülődni a zenészeket a színpadnál, mögöttük felvillan egy-két képkocka a német filmtörténelem talán legikonikusabb alkotásából. Előkerül egy szintetizátor, egy elektromos gitár és egy dob. Mire számíthatok? Mivel eddig nem követtem a VEN zenekar munkásságát, csak azt tudhatom; valami újat, frisset és nem vártat fogok kapni. Így is történt.

Elindul a zene, kivilágosodik a kép. Rögtön feltűnik, hogy a filmet nem csak a kikötő közönsége nézi. A képmező alján emberalakok foglalnak helyet és figyelemmel követik a cselekményt. Talán nem megfelelő így fogalmazni, hiszen ők is a képen belül vannak, így a cselekmény részét képezik. Vagy mégsem?

Interjú a VEN Zenekar egyik tagjával, Nadrai Róberttel

Mit nézek tehát? A filmet, a filmet néző személyeket, avagy ez esetben a kettő megegyezik? Ezen gondolkozva érzem, hogy nem is igazán a sztorit követem figyelemmel.

Néha feláll egy sziluett és elhagyja a nézőtermet, de előfordul olyan is, hogy a székek közt zombik, szellemek és más rémisztő alakok surrannak át, ilyenkor "a show-t ellopva" kitakarják az egyes jeleneteket. Nem csak pár pillanatra veszik el mögöttük a filmklasszikus, és igazán nem is mögöttük, hanem bennük és velük összekeveredve értelmeződik át a Dr. Caligari.

szorny-caligari-ven-valyo-kikoto-film-jo1.jpg

Itt nem a történetet látjuk, hanem a zsánert. Az alkotás eggyé válik magával a horror műfajjal, még pontosabban annak sarkított formájával, és egy másfél órás, néhol komikus mém kerekedik ki belőle. Talán ezt hivatott erősíteni az a motívum is, hogy a némafilm közbeékelt szövegeit kivágták, és azokat elképesztő monoton, torzított hangalámondással helyettesítették a zenekar tagjai, melyen a körülöttem levők néha harsányan felnevetnek, és bevallom, ilyenkor én is elmosolyodok.

Mindehhez igazodik a zene. A kísérteties dallamok helyenként ördögi kacajba, visítozásba és jajveszékelésekbe csapnak át, ilyenkor a hangerő is lényegesen felerősödik, a nézőnek pedig ekkor együtt ver a szíve a főszereplőkkel. A zene autentikus; mivel a zsánerhez igazodik, időtlennek mondható, de mégis friss és mai.

szorny-caligari-ven-valyo-kikoto-film-halal.jpg

Amikor azt írom, hogy a végeredményben valamilyen szinten elveszik a Dr. Caligari, nem negatív kritikát fogalmazok meg; pont az újragondolása és felfrissítése miatt érződik örökérvényűnek a filmklasszikus, melynek úgy tűnik jól áll a sziluettek alkotta idézőjel és az önreflexió.

Ezt kínálja a VEN zenekar és a Valyo kikötő; frissesség, egy kis fürdőzés a posztmodernben és a folyópart hűvös levegőjében.

 Expresszió

Az első egyedi, jól körülhatárolható és körülírható filmes korszak a német expresszionizmus. Az elvesztett I. Világháború után a már amúgy is misztikumra fogékony német társadalom egy része különleges módon dolgozta fel ezt a frusztrációt. Így ír erről Lotte H. Eisner, 20. századi francia-német filmesztéta (a továbbiakban csak L.H. Eisner): "Az akkori Németországban, ahol még érezni lehetett a csírájában elfojtott forradalom utórezgéseit, és a gazdasági helyzet ugyanolyan bizonytalannak tűnt, mint az emberek többségének lelkiállapota, a légkör igencsak kedvezett a stiláris kísérleteknek és merész újításoknak."

Az expresszionizmus néhány filmje a "rémfilmek" alapjait képezik, példaként lehetne felhozni F.W. Murnau Nosferatu című filmjét, ami az első igazán erős Dracula-sztori (később Werner Herzog kopizta le 1979-ben) és egyben néhány értelmezés szerint a horror megalapozója. Másrészt ott magaslik Fritz Lang Metropolisa, ami szintén megkerülhetetlen a filmes univerzumban: a 2 és fél órás eposz a sci-fi megalapózójaként értelmezhető. Ez a korszak tehát sokat adott a filmművészetnek. De miért is eshetett a VEN és Jantol választása Robert Wiene - Dr. Caligarijára?

szorny-caligari-ven-zenekar-valyo-kikoto-film2.jpg

Sokan azt mondják, hogy ez a film az egyetlen igazán expresszionista film, ami csak elkészült. Vannak persze még a sorban páran (pl: A Gólem, Az éjféli vándor), de egyik sem ilyen híres-hírhedt.

Festett háttér, kificamított mozdulatok, a díszlethez igazított "koreográfia", szögletes formák.

L.H.Eisner: "A háttér - mondja szójátékkal egy angol nyelvű szerző - a Caligariban mintegy az előtérbe nyomul. A szándékosan körvonalazatlanul hagyott térben ferde utak vezetnek a háttérbe, egyenesen vagy szembeszökő kanyarrá görbülve; ilyen az az ösvény, amelyen Cesare, az alvajáró görcsösen a falhoz lapulva végiglopózik. Késpengéhez hasonlóan, rézsútosan vág át a téren a keskeny tető, amelyen végigvonszolja zsákmányát, rézsútosan emelkednek a magaslati utak, amelyeken üldözői elől próbál menekülni."

szorny-caligari-ven-zenekar-valyo-kikoto-film3.jpg

Erre egy értelmezést is ad a szerző: "Ezeknek a kanyaroknak és ferde vonalakanak mélyebb jelentésük van: a formába való beleérzés során megfelelő törekvések ébrednek a lélekben. A ferde vonal másképp vezeti az érzést, mint az egyenes; a meghökkentő kanyarulatok, a sietősség, a szaggatottság, a hirtelen fel- és leszálló vonalvezetés más lelki változásokat ér el, mint az átmenetekkel tagolt architektúra."

A színészi munka is nagyban hozzájárul az összképhez - L.H.Eisner: "Dr. Caligari és Cesare szerepe különben már eleve megfelel egyfajta expresszionista képzeletvilágnak: az alvajáró, aki ki van szakítva hétköznapi környezetéből, meg van fosztva mindennemű individualitástól, minden személyes kezdeményezéstől, minden indíték, minden logika nélkül öl, és ezért pszichológiai szempontból értelmezhetetlen, absztrakt teremtmény. Míg mestere, a titokzatos doktor, tökéletes gátlástalansággal cselekszik, azzal az erőszakos érzéketlenséggel, a konvencionális erkölcsnek azzal a megvetésével, amit az expresszionisták csúcsteljesítménynek kiáltanak ki."

szorny-caligari-ven-zenekar-valyo-kikoto-film4.jpg

Ebből a filmből szedte ki a feliratokat Tom Jantol, a horvát animációs rendező, és tett rá pókokat, különböző élő-halott, sokszor nehezen beazonosítható figurákat, amik egyszer-egyszer elhaladnak a vásznon, néha még ránk is néznek. Ez azonban nem zavaró, sőt, inkább hiteles manifesztuma a hangulatnak, új értelmezési lehetőségeket (is) nyújt.

A VEN zenekar kreált (és kreál) hozzá aláfestő zenét, hangokat, kis szövegeket, amik segítik a sztori megértését. Így értelmeződik és aktualizálódik (újra) egy 100 éves remekmű.

Írta: Süll Kristóf és Márton Bence

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmter.blog.hu/api/trackback/id/tr9914091909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.